A MAGNETSPACE testelemző

Egy élő szervezetben a változások leghamarabb a bioinformációs, illetve bioenergetikai szinten jelentkeznek, majd ezt követően molekuláris éssejtszinten történnek meg. Ezek a változások még semmilyen tünettel nem hívják fel magukra a figyelmet, tehát érzékeink még nem jeleznek betegséget. Csak később, mikor már a károsodás olyan nagymértékű, hogy egy vagy több szerv működését befolyásolja, érzékelünk rendellenességeket, melyeknek gyakran nem is tulajdonítunk figyelmet.

Ide tartoznak többek között az olyan jelzések, mint a fáradékonyság, nyugtalanság, kisebb alvászavarok, frontérzékenység, étvágytalanság vagy állandó éhségérzet és falánkság stb.

A MAGNETSPACE Testelemző készülékkel lehetőség nyílik arra, hogy a számítógépben letárolt rezonancia adatbázist a test által kibocsátott értékekkel összehasonlítva, – még a betegség kialakulása előtt – képet kapjunk a szervezetben történő változásokról.

Mi ezt nevezzük valódi prevenciónak!

Az elektromágneses hullámok, melyek az emberi szervezetből távoznak, pontosan utalnak a test állapotára, hiszen eltérő mintázatot mutatnak, ha a működésükben bármilyen változás bekövetkezik. Amennyiben meg tudjuk határozni ezeket a mintázatokat, akkor nagy eséllyel meg tudjuk határozni a test állapotát is, illetve az elektromágneses hullámok összehasonlításából következtetni tudunk rá. 1975-től technikailag lehetővé vált, hogy a sejtek ultrafinom bioelektronikai jeleit mérjék. Az eredmények azt igazolták, hogy a beteg sejtek más impulzusokat bocsátanak ki, mint az egészségesek. A számítástechnika nagyfokú fejlődésének köszönhetően az 1980-as évektől lehetővé vált az egyes sejtek/szervek elektromos tevékenységének mérése, összehasonlítása.

MI A MAGNETSPACE TESTELEMZő?

A MAGNETSPACE Testelemző készülék, egy olyan program, amivel a pillanatnyi fizikai állapotunkat mérhetjük fel.

A készülék integrálja, a bioinformatikát, és az elektronikát, és egyéb tudományokat. Elméleti alapja a quantum fizika. A készülék felhasználja a legmodernebb elektronikai technikákat annak érdekében, hogy elemzésre felmérje és összegyűjtse a test sejtjeinek gyenge, kiegyensúlyozatlan mágneses mezőit. A felmérés alapján a tesztelő személy a tesztelt személy fizikai és energetikai állapotáról kap egy képet. A tesztelési eredmények azonban nem diagnosztikai értékűek, csak tájékoztatási célt szolgálnak. A MAGNETSPACE Testelemzővel végzett vizsgálat noninvazív és gyorsan képes felmérni az emberi test működését.

Hogyan működik a MAGNETSPACE testelemző készülék?

A MAGNETSPACE Testelemző készülékben levő frekvencia mintázatok – mint referencia értékek – kerülnek összehasonlításra a szervezetben mért pillanatnyi értékekkel, melyből következtetni lehet a szervezetben végbemenő folyamatok állapotára.

A MAGNETSPACE testelemző előnyei:

  • Kevesebb, mint egy perc alatt szolgáltat információt a test állapotáról.
  • Rendkívül könnyen és gyorsan láthatóvá válnak a szervezetben végbemenő folyamatok, még azt megelőzően, hogy biokémiai vagy strukturális szinten a problémák megjelennének.

A MAGNETSPACE testelemzőt meglepően könnyű használni

A fejlesztéseink során végig arra törekedtünk, legyen szó bármelyik készülékünkről is, hogy könnyen kezelhetőek legyenek. -A MAGNETSPACE Testelemzőre is érvényes ez. A készülék egyszerű, gyors, gazdaságos és könnyen – bárki által – kezelhető, az eredmények értékelésében a paraméterekhez kapcsolódó részletes leírások nyújtanak segítséget.

A statisztikai elemzéseket szigorúan a tudományos metódusoknak megfelelően végzi a Testelemző készülék. Mérési pontossága elérheti akár a 90%-ot, ami a kategóriájában kiválónak mondható.

A kevesebb, mint egyperces elemzés eredményeként képet kaphatunk a tesztelt személy pillanatnyi és irányadó állapotáról, mintegy 32 féle csoportba sorolt felmérési területen.

A készülék lehetőséget teremt, hogy az analízis eredményétől függően a MAGNETSPACE Frekvenciaterápiás készülékek nyújtotta lehetőségeket a leghatékonyabban alkalmazhassuk.

A MAGNETSPACE Testelemző felmérési eredményei alapján a következő területekről kaphatunk részletes információt:

  • Szív és vérkeringési rendszer
  • Emésztőrendszeri funkciók
  • Máj és Epe funkciók
  • Szív és agyi keringési rendszer
  • Hasnyálmirigy funkciók
  • Vese funkciók
  • Tüdő funkciók
  • Agy és idegek
  • Csont
  • Meridiánok
  • Reumás csont betegség
  • Vércukor
  • Fizikai állapot
  • Mérgek, Toxinok
  • Nyomelemek, Vitaminok
  • Prosztata
  • Mell analízis
  • Férfi szexuális funkciók
  • Nőgyógyászat
  • Bőr
  • Hormonrendszer
  • Immunrendszer
  • Nehézfémek
  • Szem funkciók
  • Elhízás
  • Aminosavak
  • Fül
  • Élősködők, férgek, paraziták
  • Allergének
  • Pajzsmirigy
  • Koenzimek
  • Kötőszövet-kollagén

A TESZTELÉS SZABÁLYAI:

A TESZTELÉS VÉGREHAJTÁSA

  • Mondja el a tesztelt személynek, hogy lazítson, ne beszéljen és egyenletesen lélegezzen a tesztelés alatt.
  • Kérje meg a tesztelt személyt, hogy helyezze a jobb tenyerét a MAGNETSPACE Testelemző készülékre.
  • A tesztelés alatt a tesztelt személy bőrét ne érintse meg, a tesztelt keze természetesen legyen rajta a készüléken, és vigyázzon arra, hogy ne remegjen.
  • A tesztelés befejezése után a készüléket meg kell tisztítani, hogy állagát megóvja, valamint higiénés szempontból is szükséges ez.

A TESZTELÉSI HELYISÉGRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK:

  • Tartsa a tesztelési helyiséget tisztán, a szoba legyen csendes és figyeljen az elektromos eszközök biztonságos kezelésére.
  • Tesztelés előtt a fémes kommunikációs eszközöket, (pl.:mobiltelefon) a tesztelt személy testének közeléből el kell távolítani.
  • Pacemakert viselő személyt, 10 éven aluli gyermekeket, valamint terhes egyéneket NEM szabad tesztelni!
  • A tesztelés folyamata során a kezelési szabályokat szigorúan be kell tartani.
  • Amikor nem végez tesztelést, mindig tartsa kihúzott állapotban az eszközt, hogy az állagát megőrizze.

A TESZTELT SZEMÉLY ÁLTAL BETARTANDÓ SZABÁLYOK:

  • Ne igyon tesztelés előtt alkoholt, kávét, és egyéb serkentő hatású italokat.
  • Végezze a szokásos napi tevékenységét és normálisan aludjon (pihenje ki magát) a tesztelés előtt 2 napig.
  • Ha megterhelő tevékenységet végzett, a tesztelés előtt pihenjen 1-2 órát.
  • A tesztelést nem teli, de nem is üres gyomorral kell végezni. Viseljen laza és meleg ruházatot.
  • Távolítsa el a fém tárgyakat és a kommunikációs eszközöket a testéről tesztelés előtt.
  • Lazítson, ne beszéljen és lélegezzen egyenletesen a tesztelés alatt.

A TESZTELŐ SZEMÉLY ÁLTAL BETARTANDÓ SZABÁLYOK:

  • A MAGNETSPACE Testelemző tesztelési technikája nagyon pontos, ezért a tesztelő személy nyitott gondolkodással tegyen erőfeszítéseket és tanuljon, aktívan szerezzen minél több tapasztalatot és folyamatosan javítsa tesztelési technikáját.
  • Tesztelés alatt a tesztelő személy legyen nyugodt és kedves, kezelje együtt érzően a tesztelt személyt.
  • A tesztelés előtt a tesztelő személy mérje fel a tesztelt személy alkatát/magasságát, súlyát.

A tesztelő személy felelős a MAGNETSPACE Testelemző tisztántartásáért, karbantartásáért, az adatok biztonságos tárolásáért, valamint az adatok szigorú titokban tartásáért.